A Villányi Általános Iskola és AMI 2025. október 18-án egykori diákjait szólította meg, akik a 250. jubileumi év alkalmából kispályás foci illetve röplabda kupán mérhették össze tudásukat.
Megnyitó beszédében Czinczárné Gettó Dalma, az iskola megbízott főigazgatója hangsúlyozta: „Az esemény célja nemcsak a sport, hanem az öregdiákok aktív megszólítása és bevonása az iskola közösségi életébe. A mérkőzések kiváló alkalmat adnak a régi barátságok felelevenítésére, a tapasztalatok megosztására és az iskolai hagyományok ápolására.”
Mindkét sportági verseny nagy sikert aratott, jó hangulatú, sportszerű mérkőzéseket követően kora délután sor került a döntők lebonyolítására is.
A győztes csapatok büszkén vették át a vándorserleget és az érmeket, de egyik csapat sem szomorkodott, hiszen a jókedv és a mozgás öröme kedvéért neveztek egykori iskolájuk meghívására, és már várják a következő alkalmat a visszavágóra.
A sporteseményt testnevelő kollégáink szervezték meg, de annak sikeréhez hozzájárultak diákjaink és kollégáink is. A csapattagok a mérkőzések szünetében zsíros kenyeret, teát fogyaszthattak és beszélgettek, nosztalgiáztak, ezzel erősítve kapcsolódásukat az iskolai közösséghez.
A pályán és a pálya szélén is különböző generációk találkoztak, mindenki jól érezte magát. Bízunk benne, hogy ez a jubileumi program hidat képez az iskola múltja, jelene és jövője között.






