Röplabdaszakkörünk ebben az évben is folytatódik, decemberben már kezdetét veszik a Vollé! Röspuli program bajnokságai, majd Diákolimpiai és a barátságos mérkőzésekre is készülünk.
read moreTermészettudományos szakkörünk tagjaival 10.27-én a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának Lézerpince bemutató programján vettük részt. A foglalkozáson a gimnázium pincerendszerében kialakított laborban fizikai kísérleteket láthattunk, elsősorban az fénytan témakörében. Lézershow, zenélő lépcső, lézerlabirintus, fényfestés és még sok más érdekes témából kaptunk…
read moreMárcius 6-án a III. korcsoportos lányok, március 13-án a IV. korcsoportos lányok Pécsen vettek részt megyei Diákolimpia Röplabda Versenyen. Március 17-én a IV. korcsoportos fiúk Mohácson játszottak, mind a három csapatunk 5. helyezett lett. Büszkék vagyunk játékosainkra, hogy el tudtunk indulni a…
read moreSzakköröseink sikeres és tartalmas évet zárhatnak, amit közös pizzázással ünnepeltek decemberben. Köszönjük a Villányi Művelődési Ház támogatását és a Csillagvölgy étterem közreműködését.
read moreA természettudományos szakkör tagjai a helyi értékek megismerése témához kapcsolódó szakmai, pályaorientációs napon vettek részt 09.26-án. A NAK szervezésében a Teleki Zsigmond Szakképző Iskolát és Tanpincéjét valamint a Bock Pincét látogattuk meg. Bejártuk az országos szinten is különlegesnek számító, modern borbíráló termet,…
read moreÁprilis 5-én reggel a DRV bólyi telephelyen tettek látogatást természettudományos szakkörünk 5-6-7. osztályos tagjai (Orgyán Petra, Holczer Balázs, Kovács Lili, Tóparti Lili, Barta Beáta, Tiffán Csenge és Radnai Gyula) a Víz Világnapjához kapcsolódóan. Az üzemvezető beszélt a víznyerés lehetőségeiről, a környezettudatos szennyvízelvezetés és…
read moreIskolai fitness csapatunk év eleje óta több zenés koreográfiát begyakorolt. Közben változatos feladatokkal töltik ki a foglalkozásokat.. A gyerekek lelkesen, örömmel vesznek részt ezeken a játékos mozgásfejlesztő órákon.
read moreIskolánk 2021. szeptemberben sikeresen csatlakozott a Magyar Kézilabda Szövetség programjához, amelyben az alsós tanulók a szivacskézilabdával ismerkedhetnek meg. Összesen 32 tanuló vesz részt ezeken a foglalkozásokon. Idővel szeretnénk a kézilabdát a felső tagozaton is bevezetni.
read more2021. októberben indult kölyökfitnesz iskolai sportkörünk. A foglalkozásokon zenére koreográfiákat tanulnak a gyerekek és különböző eszközökkel tesszük izgalmassá és érdekessé a mozgást. Eközben a tanulók mozgáskoordinációja, hajlékonysága, állóképessége és teljesítőképessége is fejlődik, és az egészséges életstílust is kialakítjuk.
read moreA rajzszakkörös tanulók közül Prasch Ráhel 7. a és Szabó Tünde 8. b osztályos tanulók rajzaiból nyílt kiállítás a felső tagozaton.
read more