A Villányi Vörösborfesztivál minden évben örömteli esemény iskolánk tanulói számára, hiszen ekkor megtelik élettel a város, sok-sok izgalmas program vár a gyerekekre is, és lehetősége van minden tanulónak arra, hogy valamilyen módon részt vehessen a felvonuláson, megmutathassa tehetséges egy-egy fellépés alkalmával. Ebben az évben a felvonulók között láthattuk a mazsorett és a német nemzetiségi tánccsoport tagjait, míg az alsós tanulók „óriási szőlőfürtként” köszöntötték a fesztiválra érkezőket.
A megnyitón mutatkoztak be mazsorett csoportunk tagjai újonnan tanult műsorszámukkal, a Villányi Ifjúsági Fúvószenekar több alkalommal is fellépett művészeti növendékeink részvételével, míg iskolánk 7. a osztályos tanulója, Hohmann Dávid kisbírói szerepben köszöntötte a fesztiválra érkezőket.