A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is.” (Csukás István)

A Magyar Népmese Napját a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére ünnepeljük 2005 óta. Céljuk az volt, hogy a népmesék fennmaradjanak és a mesékben élő bölcsességek továbbhagyományozódhasson a következő generációkra. A jeles ünnepnapnak Benedek Elek születésnapját, szeptember 30-át választották.
Iskolánkban az alsó tagozatosok évről évre változatos formában emlékeznek meg erről a jeles napról, idén  felső tagozatos diákok – Schuller Zsófia, Ambruzs Klaudia, Lelkes Luca és Kovács Lili – meséltek az egyes alsós osztályoknak, akik ezek alapján illusztrációkat készítettek a történetekhez. A 3. osztályosok pedig a Villányi Könyvtárban vettek részt egy mesés vetélkedőn. Köszönjük Kvassay Gabriella segítségét.