December 5-én Harkányba jártunk Diákolimpia Körzeti asztalitenisz versenyen jártunk. Hat iskola, több mint 30 tanulója állt asztalhoz. Iskolánk tanulói szépen helytálltak a küzdelmek során. II. korcsoport fiú egyéniben Bischof Bálint III. hely, Budai Márkó II. hely III-IV. Korcsoportos lányok egyéniben Jerkus Dorka…
bővebbenIskolánk röplabdásai egységes, új mezekben kezdhetik a Diákolimpiás és Miniröpis versenyeket. Köszönjük Heisz Károly felajánlását és a sok szülői támogatást, segítséget a megvalósításhoz!
bővebbenIskolánkban hagyományosan a hatodik osztályos tanulóink „üzemeltetik” a téli Madármenzát. Egész etetési időszakban madármegfigyelést és határozást is fognak végezni a gyerekek. Köszönjük szépen az eleség-felajánlásokat a szülőknek!
bővebbenDecember 4-én Wágnerné Tóth Anita Fruzsina szervezésében és művészeti iskolánk pedagógusainak előadásában zenés Mikulás-napi műsort hallgathattak meg először a villányi óvoda gyermekei, majd iskolánk alsó tagozatos tanulói.
bővebbenPécsen, a Lenau Ház idén is megrendezte az ötödik és hatodik évfolyamos tanulók számára az igen népszerű meseversenyt. A négy fős csapatoknak különböző elméleti és kreatív feladatokat kellett megoldaniuk. A tanulóknak 3 Grimm meséből kellett előzetesen felkészülni. Az 5. osztályos csapat tagjai:…
bővebbenNovember 21-én iskolánk 4. és 5.osztályos tanulói részt vettek Siklóson a Kanizsai Dorottya Általános Iskola Sportcsarnokában II. korcsoportosok számára rendezett diáksportfesztiválon. A programon több sportággal ismerkedhettek meg tanulóink játékos formában.
bővebbenIdén ősszel második alkalommal indított Országos Diák Tudáspróbát a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége egészséges táplálkozás témakörben. 2024. évi Tudáspróba A versenyen a 19 vármegyéből és Budapestről összesen 825 csapat teljesítette az online fordulót, 233 iskola részvételével. Az online fordulóból az országos döntőbe…
bővebbenA jövő – számítógép alapú mérés! Iskolánk 1. a osztályos tanulói a 2024/2025-ös tanévben negyedik alkalommal vettek részt az eDia mérésen ezúttal Okostantermünkben. Ez a Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoport „Diagnosztikus mérések fejlesztése” című projektje, mely lehetőséget biztosít a tanulók és az iskolák számára,…
bővebbenNagy örömünkre idén második alkalommal jutottunk el természettudományok iránt érdeklő 7-8-os diákok csoportjával a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának lézerpincéjébe egy rendhagyó fizikaórára. Kilián Balázsné Raics Katalin fizika szakos tanárnő mutatta be az egyes állomások optikai , hangtani és elektronikai kísérleteit,…
bővebben