A 7. a osztály jelenlegi tanévének pályaorientációs napja 2025. október 17-én valósult meg. A kalandos indulás után, szülői segítséggel a gyerekek Drávaszabolcsra utaztak, ahol Molnár Marcell szülei, Anita és János vártak rájuk. Egy rövid, de annál tartalmasabb előadást hallgattak meg a gyerekek a Dráváról. Majd egy kvíz versenyen, 2 csapatban mérhették össze tudásukat. Egy rövid szabadfoglalkozás után a gyerekek sétahajózásra indultak a Drávára. Az 1 órás hajózást a gyerekek rendkívül élvezték, gyönyörködtek a csodás környezetben, a Dráva szépségeiben. A délelőtt folyamán Bogdán Márk nagyszülei készítettek bográcsban ebédet a tanulók számára. A visszaérkezés után a gyerekek felfedezték a természetet, fociztak, majd elfogyasztották az elkészült pörköltet. Hazaindulásig még egy kis szabadfoglalkozás is belefért, illetve a szülők által készített süteményeket is örömmel ették.

Köszönjük minden résztvevő szülőnek, nagyszülőnek, hogy felejthetetlenné tették a gyerekek számára ezt a napot, valamint, hogy segítettek a nap zökkenőmentes lebonyolításában!