„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.” Victor Hugo Október 1-jén A zene világnapját ünnepeltük iskolánkban. Ebben az évben művészeti iskolánk növendékei adtak minikoncertet a felső tagozatos tanulók számára. Nagy öröm volt hallgatni Lelkes Luca, Lelkes Réka és Balogh…

bővebben

„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.” (Szent-Györgyi Albert) A Magyar Diáksport Napja lehetőséget teremt minden év szeptember végén arra, hogy kiemelten foglalkozzunk a mozgás és a sport fontosságával. Az idei év fókusztémája a „mozgás általi tanulás”…

bővebben

Szeptember 19-én pályaorientációs napon jártunk természettudományi szakkörünk tagjaival és az érdeklődő 6-7-8. osztályosokkal a Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában. Nagy élmény a volt gyerekeknek megismerkedni a képzési kínálattal, aktívan részt vettek a gyakorlati feladatokban is,  valamint a Bock pincészetet is…

bővebben

Búcsúzunk… Berthold Mária magyar-történelem- orosz szakos tanárként, osztályfőnökként és munkaközösség-vezetőként dolgozott a Villányi Általános Iskolában 1967. augusztus 16-ától 2003. június 15-éig, nyugdíjazásáig. Szomorúan értesültünk haláláról, osztozunk családja fájdalmában. Emlékét szeretettel megőrizzük és gondozzuk. Az iskola tanulói és nevelőtestülete nevében:      …

bővebben

Szeptember 2-án a a villányi közoktatás 249. tanévét kezdtük meg. Az ünnepély során közreműködtek 1. és  4. osztályos tanulóink, verset mondott Teszárik Tamás és Till Adrián. Fuvolán játszott Kósa Lora és Szélig Laura. Felkészítő tanáraik: Szabóné Rózsa Ida és Wágnerné Tóth Anita…

bővebben

Öt nyertes Erzsébet-tábor pályázatunknak köszönhetően összesen 126 tanuló vehetett részt napközi és balatoni táborainkban, ahol változatos programok, kirándulások és sok-sok élmény várt a gyerekekre. Mindezek megszervezését és megvalósítását köszönöm kollégáimnak: Radnai-Kiss Anettnek, Fritsch Mariann-nak, Hajas Andreának, Szakálosné Tompos Tímeának, Szücsné Pólya Csillának,…

bővebben