Különleges és szívmelengető meglepetésben volt része a Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1. és 5. osztályos tanulóinak. Iskolánk egykori elhivatott tanára, a neves magyarországi német író és költő, Josef Michaelis egy-egy saját verseskötettel ajándékozta meg a diákokat. Az 1. osztályos…
bővebbenKovács Lászlóné, született Tavi Sarolta földrajz, rajz szakos tanárként dolgozott a Villányi Általános Iskolában 1974. augusztus 15-től. 2007 december 30-áig, nyugdíjazásáig. Szomorúan értesültünk haláláról, osztozunk családja fájdalmában. Emlékét szeretettel megőrizzük és gondozzuk. …
bővebbenSzeptember 22-én diákjaink részt vettek a Villányban megrendezett Pályaorientációs Tájékoztató Napon, amelynek középpontjában az agrárszakképzés és az agráriumhoz kapcsolódó szakmák álltak. A program során betekintést nyerhettek a mezőgazdaság, az erdészet, a kertészet, az élelmiszeripar és a környezetvédelem világába, valamint megismerkedhettek a kapcsolódó…
bővebbenVillányi iskolások családtagjaikkal együtt jótékonykodtak a pécsi Fuss a Rákgyógyításért! közösségi programon. Már hagyománynak mondható ez a tanév eleji program, hiszen 2021 óta jelen vagyunk, ez volt a 6. alkalom, hogy együtt teszünk egy jót másokért és persze a mi egészségünkért. Reméljük…
bővebbenTóth Marina, iskolánk 5. a osztályos tanulója részt vett szeptember 19–20-ánBalatonbogláron a XXX. Pécs Cup Hungary nemzetközi ritmikus gimnasztika versenyen.A rangos megmérettetésen 7 ország 280 versenyzője vett részt, akik egyéni és együttes kéziszer versenyben mérték össze tudásukat. A Pécsi RGSE versenyzője, Tóth…
bővebbenNagy örömmel számolunk be arról, hogy az E Országos Bajnokságon a Holczer Anett és párja, Nagy Dániel Miklós, iskolánk 5. osztályos tanulói, két kategóriában is szép eredményt ért el. Gyerek II. Latin kategóriában egy rendkívül erős mezőnyben 11. helyezést szereztek bravúros táncukkal,…
bővebbenSzeptember 12-én iskolánk 2. osztályos tanulója, Kiss Míra részt vett az E Országos Bajnokságon Csömörön, ahol párjával 3. helyezést értek el I. latin kategóriában. A felkészítők: Dudley Katalin, Stercz Míra és Peresztegi Patrik. Szívből gratulálunk hozzá!
bővebbenSzeptember 14–16. között a hatodikosokkal Almamellék-Sasréten, a Kikerics Erdészeti Erdei Iskolában töltöttünk három tartalmas napot. A megszokott tantermi környezetet ezúttal az erdő váltotta fel, ahol a természet közvetlen megtapasztalása mellett számos közös élménnyel is gazdagodtunk. A sasréti kisvasutazás Almamellékre önmagában különleges program…
bővebbenA művészeti iskolai szülői értekezlet időpontja: szeptember 7. (hétfő) 17 óra.
bővebben