Szakköröseink sikeres és tartalmas évet zárhatnak, amit közös pizzázással ünnepeltek decemberben. Köszönjük a Villányi Művelődési Ház támogatását és a Csillagvölgy étterem közreműködését.
bővebbenEbben az évben szolfézsos tanulóink meglepetéssel készültek iskolánk pedagógusainak karácsony alkalmából. Ünnepi dallamokat adtak elő számunkra, ami nagy meglepetés volt. Köszönjük Gaál Katalin tanárnőnek, hogy felkészítette a gyerekeket, míg a kedves kis diákoknak az élményt.
bővebbenDiákönkormányzatunk kezdeményezésére idén is teremdíszítési versenyt rendeztünk a felső tagozaton. Minden osztály lelkesen készült a feladatra, így egyik teremben a Grincs című rajzfilm adott ihletet a tanulóknak, másutt a Csizmás Kandúr kandallójánál melegedhettünk, de volt ahol a meghittség, a karácsonyi fények és…
bővebbenKiss Milán (1.a) és Németh Balázs (1.a) részt vettek a nemzetiségi rajzversenyen. Gratulálunk a két fiúnak!
bővebbenA Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság – Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által „Látni és látszani!” címmel meghirdetett rajzpályázaton Barta Lilla 3. a osztályos tanuló 2. helyezést ért el. Gratulálunk a szép eredményhez!
bővebbenDecember 13-án iskolánk röplabda csapata hazai pályán mérkőzött meg a dombóváriakkal. Csapatunk hazai pályán teljesen magabiztosan játszott, látszott a tanulókon, hogy néhány mérkőzést megvívtak már. Mindennek meg is lett az eredménye, mivel fölényesen nyertünk 4-2-re. Csapatunk tagjai voltak: Forner Regina, Tiffán Csenge,…
bővebbenA Német Önkormányzat idén is ajándékkal kedveskedett német nemzetiségi oktatásban résztvevő diákjaink számára. Az alsó tagozatosok részt vehettek Frank Ildikó előadásán, és mindannyiuknak csokit is hozott a Mikulás. Köszönjük az élményeket.
bővebbenIskolánk csatlakozott az Állatvédelmi Témahét programhoz, amelynek célja óvodás és iskoláskorú gyermekek szemléletformálása, a belső motiváció kialakítása a cselekvő állatvédelemre. A mai mai kor gyermekei formálják közös jövőnket, ezért is kívánják elsőként az ő tudásukat kiszélesíteni, empatikus képességeiket magasabb szintre emelni, ezáltal…
bővebbenIdén is beindult a hagyományos Mikulás Madármenza, ami nagyon jól egybevág az Állatvédelmi Témahét irányelveivel. Az etetők mellett idén süngarázs is készült. Az madarak ellátását, megfigyelését az etetési időszakban a hatodik osztály végzi. Köszönjük a lelkes közreműködésüket! Köszönjük a szülőknek a madáreleséget!
bővebben