Iskolánk röplabda-csapatai a mai napon befejezték a Diákolimpia Megyei elődöntőket. A IV. korcsoportos lányok a 3. helyen végeztek, a csapat tagjai: Forner Regina, Jerkus Dorka, Klieber Johanna, Kovács Lili, Orgyán Petra, Tiffán Csenge és Welchner Emma. A III. korcsoportos lányok a 2….
bővebbenÚj tornatermünk első alkalommal szolgált helyszínül sportrendezvényeknek, nálunk rendezték a IV. korosztályos lányok, majd a IV. korosztályos fiúk röplabda megyei elődöntőit. Mindkét csapatunk remekül helyt állt, szép labdameneteket láttunk, nagyon jó volt látni, hogy mennyit fejlődtek a gyerekek az elmúlt év során….
bővebbenA Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium a 2023/24-es tanévben Kisfaludy-Ötpróbát hirdetett Exatlon Versenyszámban az általános és középiskolás osztályok részére. A résztvevők három fordulóban mérhették össze tudásukat, ügyességüket és kreativitásukat a többi csapattal. A versenyekre 7-8. osztályos tanulóink egy-egy csapata nevezett, első alkalommal vettünk…
bővebbenA Villányi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében Villányba látogatott a Fradi Suli Program. A gyermekek megismerkedtek a Ferencváros dicső és gazdag múltjával, interaktív és szórakoztató játékokon vettek részt, valamint Fradi-ajándékokat nyertek. Owusu Kwabena és Csigi Eszter igazolt játékosok arról meséltek a gyerekeknek,…
bővebbenRöplabdásainkhoz decemberben a Frey János Általános Iskola diákjai érkeztek egy barátságos mérkőzésre. 7-8. osztály tanulóink csapata nagyon sokat fejlődött az elmúlt évek során, öröm volt látni, hogy milyen ügyesen játszanak csapatként. Köszönjük a majsiaknak, hogy eljöttek hozzánk. December 3-án kezdetét vette a…
bővebbenRöplabdaszakkörünk ebben az évben is folytatódik, decemberben már kezdetét veszik a Vollé! Röspuli program bajnokságai, majd Diákolimpiai és a barátságos mérkőzésekre is készülünk.
bővebbenTornaterem átadó ünnepélyünkön Villány Város Önkormányzatától 500.000 Ft értékű felajánlást kaptunk, amelyet tornaszerek beszerzésére fordítottunk. Az eszközök egy része megérkezett, amit örömmel vettek át és csomagoltak ki a 8. osztályosok. A támogatás fennmaradó részéből egy röplabda állványt vásárolunk majd röpiseink legnagyobb örömére….
bővebbenIskolánk 7. Osztályos tanulója, Pataki Flórián október 22-én Magyar Wado Szövetség 2023. évi Wado Magyar Bajnokságon, F KU 12-13 év, 10-6 kyu -50 kg versenyén 5. helyezett lett. Gratulálunk!
bővebben„Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, mondhatnám, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges.” (Kölcsey Ferenc) 2023. szeptember 29-e nagy nap volt iskolánk életében, mivel ekkor került sor az EFOP 4. 1. 2-es pályázatunk átadó…
bővebben