A 2019/2020-as tanévben első alkalommal vettek részt 8. osztályos tanulóink a DSD (Deutsches Sprachdiplom) nyelvvizsgán, amelynek célja elsősorban a külföldön élő, német nyelvet tanuló diákok nyelvi kompetenciájának mérése. Kállai Kata, Horváth Ágoston és Preisendorf Andor jelentkeztek a vizsgára, amelynek írásbeli és szóbeli…

bővebben

Szeptember 1-jén ismét megnyithatta iskolánk a kapuit a gyerekek előtt, 8 órától tanévnyitó ünnepélyen köszöntöttük az első osztályosokat. Az esemény megszervezésekor a járványügyi előírások szerint jártunk el, ügyelve a távolságtartásra. Illetve a tanévnyitót követő osztályfőnöki órákon is tájékoztattuk a gyerekeket a változásokról,…

bővebben

Három hónapnyi digitális oktatás után ismét megtelt az iskola élettel, gyerekzsivajjal,  június vége és július eleje a táborok hete volt nálunk, amelyek a sport és az egészségvédelem témája köré szerveződtek. Iskolánk három pályázatot nyújtott be az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz, amelyeket…

bővebben

Ebben a tanévben a ballagás is rendhagyó módon zajlott iskolánkban, de mindent megtettünk azért, hogy az ünnepély emlékezetes legyen a búcsúzók számára.  A ballagókat csak a 7. évfolyamosok búcsúztatták személyesen, míg a többi osztály a Búcsúzunk felirat betűin üzent számukra. Sok sikert…

bővebben

A különös tanév rendhagyó keretek között zárult le a bizonyítványok kiosztásával. Iskolánk tanulói osztályonként, időben eltolva kapták meg a bizonyítványaikat, de a kitűnő tanulók ebben az évben is az Igazgató bácsitól vehették át a megérdemelt könyvjutalmat. Az Év zenésze díját kapta: Holczer…

bővebben

A Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság elindította a „ZsandÁrpi” című rajzfilmsorozatot, amelyben a gyerekeket szólítják meg, mivel nagyon fontos, hogy a balesetmegelőzés alapjait már gyermekkorban lefektessük. Az alábbi linkeken elérhetők az elkészített epizódok: https://www.facebook.com/watch/?v=2637662979688387 https://www.facebook.com/watch/?v=666879787224095

bővebben