2022. április 23-án került megrendezésre a  Német Nemzetiségi Nap Villányban. A Villányi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület megalakulása 25., az Ifjúsági Tánccsoport 15., a zeneoktatás 25. évfordulóját ünnepelte ezen a napon. A program a Villányi Német Önkormányzat és Kulturális Egyesület által valósult meg.

Az egész napos programon iskolánk tanulói is aktívan vettek részt.  Németes diákjaink már hónapok óta készültek a „Hagyományaink” elnevezésű kiállításra, kis táncosaink pedig a délutáni műsoron való fellépésükre. A gyerekek munkáit egy héten keresztül lehetett megtekinteni a Kultúrházban. A programsorozat már szombat reggel elkezdődött. Kicsik és nagyok a délelőtt folyamán a kézműves játszóházban szorgoskodnak. Volt ott gyertyaöntés, festés, ajtódísz és tutora készítés, agyagozás. Délre pedig finom túrós és grízes-meggyes rétes készült, melyet jóízűen fogyasztottak el a programon résztvevők. A délutáni kulturális programon felléptek a zenekarban Művészeti Iskolánk tanulói, egy német dalcsokrot adott elő Szabó Csaba 3. osztályos tanuló, valamint tánccsoportunk is szerepelt.

Köszönjük szépen az Idegen nyelvi munkaközösség tagjainak a munkáját!