A Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint a Harsány-hegyi Csata Emlékbizottság 2022. május 12-én rendezte meg a Harsány-hegyi csata 335. évfordulója alkalmából az emlékversenyt. A program helyszíne a Villányi Általános Iskola és AMI, valamint a Villányi Művelődési Ház és Könyvtár volt.

A program 9 órakor a regisztrációval kezdődött. Ezután az érdeklődők két neves történész Dr. Varga Csaba „A Revans, a nagyharsányi csata” és Polgár Csaba PhD  „Az 1687. évi harsány-hegyi csata régészete” című előadását hallgathatták meg. A vetélkedőn résztvevők ezután a Csillagvölgy Étteremben fogyasztották el az ebédet. Az ünnepélyes megnyitót és köszöntőt a Művelődési Házban tartottuk. Művészeti Iskolánk rézfúvósai Ahmann Balázs vezényletével egy fanfárt adtak elő, ami igazán ünnepélyessé tette a megnyitót. Zenészeink: Czinczár Valér (8.a), Erszény Roland (8.b), Holczer Balázs (5.a), Radnai Gyula (6.a) és Radnai Zétény (3.a).

Délben megtörtént a seregszemle, bemutatkoztak a versenyző csapatok. A környék 9 iskolájának 6. osztályos tanulóiból álló 3 fős csapatok vettek részt a megmérettetésen.

A vetélkedőn a csapatoknak állomásokon kellett változatos játékos és komoly feladatokat teljesíteni. A végső „ütközetre” a Művelődési Házban került sor. Egy Kahoot feladatban bizonyíthatták a diákok, hogy nem csak felkészültek, hanem gyorsak is.

16 óra körül fejeződött be a vetélkedő. A Harsány-hegyi csata emlékversenyen a Villányi Iskola csapata I. helyezett lett, megszerezve ezzel a kupát és a vándorkupát is.

Az iskolánkat képviselő csapat tagjai: Hohmann Dávid, Tiffán Csenge és Radnai Gyula voltak. Köszönjük a felkészítést Magonyiné Maurer Marianna tanárnőnek.

Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez, nagyon ügyesek voltatok!

A vetélkedőn a korhű jelmezeket Bohár Ervin és a Victorem Hagyományőrző Egyesület biztosította, akik a verseny lebonyolításában is segítettek. Rajtuk kívül a Siklósi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ szociális segítői is részt vettek a szervezési feladatokban.

Az eseményen közreműködtek a Villányi Általános Iskola pedagógusai: Szücsné Pólya Csilla, Szakálosné Tompos Tímea, Czinczárné Gettó Dalma, Baranyi Ágnes, Kővári Bernadette, Gaál Katalin, Radnai-Kiss Anett és  8. osztályos tanulóink: Fischer Blanka, Erszény Roland, Erszény Petra, Csizmadia Botond, Jankuly Zsófi, Czinczár Flóra, Czinczár Valér, Pazaurek Roni, Lelkes Evelin, Prasch Ráhel, Arany Luca, Welchner Hanna, Varga Kamilla, Vitényi Áron és Márton Mirella, Óbert Benjamin. Köszönjük a sok segítséget.

A rendezvény támogatói: dr. Hargitai János országgyűlési Képviselő Úr, Villány Város Önkormányzata, Duna-Dráva Nemzeti Park, László János, Beremend Nagyközség Önkormányzata,  Kvassay Pincészet, Monyoródi Virágbolt, Nagyharsány-Villány Emlékmű Bizottsága.

Köszönjük a Harsány-hegyi Csata Emlékbizottság tagjainak Michelisz Józsefnek, Kanász Imrének, László Jánosnak és Domokos Jánosnak a közreműködést.

Köszönjük Maczkó Vivien mb. intézményvezetőnek a kiváló szervezést!