Idén először csatlakozott Baranya megye is a Magyarság KicsiNagykövet tehetségkutató programhoz, ahol a tanulók három fordulóban mérték össze tudásukat. 2022. június 22-én Pécsett, a Megyeházán került sor a Magyarság KicsiNagykövet tehetségkutató program eredményhirdetésére és díjátadójára.  A díjakat Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke adta át a diákoknak.

Óriási büszkeség számunkra, hogy a Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 6. a osztályos tanulója  Radnai Gyula lett 2022-ben Baranya megye KicsiNagykövete. Gyula betegség miatt online kapcsolaton keresztül vett részt a díjátadó ünnepségen.

A verseny során  a diákoknak a szűkebb és tágabb lakóhelyükkel kapcsolatos ismereteikről kellett számot adniuk, helytörténeti értékekről, világörökségi helyszínekről tanulhattak közben, valamint maguk is bemutatkoztak.

A kultúra területén a beremendi  Hadra Bíborka, a sport területén a tésenyi Bogdán Emese , az agrár kategóriában a baksai Kovács Áron lett a KicsiAttasé.  A díjazottak egy-egy tabletet, némi finomságot, Magyarország Alaptörvényét, Juhász Balázs: Kincses Baranya című könyvét vehették át, valamint egy fővárosi sétahajózással egybekötött parlamenti látogatásra lesz lehetőségük.

A győztes diákok az országos versenyen fogják képviselni Baranyát. 

Gratulálunk Gyula, büszkék vagyunk rád!