Idén ismét az 5. osztályos tanulók vehettek részt az Erzsébet-karácsony nevezetű 3 napos táborozáson, Zánkán. A 22 tanuló mellett 2 kísérő utazott el a gyerekekkel és vett részt fantasztikus programokon. A hosszú vonatozás után először a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsorát nézték meg a tanulók, amely után este az ünnepi hangulatúvá varázsolt főtéren tölthettek el egy kis szabadidőt. Második nap sportvetélkedővel folytatódott a programsorozat, majd a várva várt lézerharc következett. A délután folyamán különböző szabadprogramokon érezték jól magukat a gyerekek, illetve az esti Krisz Rudi koncertre készülhettek. A koncert alatt egy meglepetés is várt a gyerekekre, hiszen karácsonyi csomagokat is kaptak, valamint a másnapi bőséges, úticsomagot is átvették a gyerekek. Az egész tábor alatt lehetőségük volt forró teát, forró csokit inni bármikor, használni a játszószobákat, beülni egy karácsonnyal kapcsolatos filmre. Utolsó nap már csak az egész napos utazás volt hátra, amely alatt a gyerekek az élményeiket beszélhették át egymás között. Nagy élmény volt, jó szívvel ajánljuk a leendő 5. osztályosoknak is ezt a pályázati lehetőséget. (Wittmann Tamás, osztályfőnök beszámolója)