Iskolánk a hagyományokhoz híven idén is megemlékezett az Állatok Világnapjáról. Ezúttal is a siklósi Tenkesalja Állatvédő Egyesület számára gyűjtöttünk adományokat, melyet személyesen adtak át az iskola képviseletében a 3. 4. 5. és 6.osztályos kis állatbarátok, valamint a természettudományos szakkör tagjai. Köszönjük szépen mindenkinek a bőkezű adományokat! A kutyusok után az Apró Paták Lovas Sport Egyesületet látogattuk meg, ahol Laci bácsi vezetésével őshonos magyar háziállatokkal, pónikkal, lovakkal találkoztunk. Az állatokkal való ismerkedés és jutalomfalatok kiosztása után a közeli erdő élővilágáról hallgattunk meg érdekességeket. A tartalmas délutánért köszönettel tartozunk Bohár Ervin óvodai és iskolai szociális segítőnknek, aki az egyesületekkel való kapcsolattartás mellett az adományok szállításában is közreműködött, a Tenkesalja Állatvédő Egyesületben Beának, valamint Bohár László- Laci bácsinak, aki nagy szeretettel és türelemmel mesélt nekünk. Köszönjük szépen a lehetőséget és a sok felajánlást, segítséget Szülőknek, Kollégáknak, gyereknek pedig a lelkesedést!

Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.”
(James Herriot)