Az adventi készülődés és a Mikulás-várás jegyében szervezzük meg évek óta az Adventi Varázslat elnevezésű programunkat. Erre készülve sütöttek tanulók és pedagógusok mézeskalácsot az elmúlt pénteken, amelyre iskolánk egykori pedagógusát -Molnárné Peltz Évát – is meghívtuk. Nagyon örültünk neki, hogy Éva néni vállalta a feladatot, hiszen sok éven át az ő vezetése mellett készültek a mézes sütemények.
A gyerekek mindenből kivették a részüket, voltak, akik a tészta összeállításában jeleskedtek, mások gyúrtak, nyújtottak és formáztak, illetve népszerű feladat volt a kóstolás is. Köszönjük a Csillagvölgy étteremnek, hogy a helyszínt biztosították számunkra.