Iskolánk röpisei egy házibajnoksággal zárták az évet az iskolába. Kicsik a nagyokkal együtt játszottak. Jó hangulattal, kellően elfáradva zártuk az évet. A mini röpiseknek jó felkészülés volt a másnapi dombóvári versenyre. Jövőre folytatjuk felkészülést és megmérettetéseket!
bővebben„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?” (Márai Sándor) December 7-én 16 órától került sor a hagyományos Adventi Varázslat elnevezésű programra, amely során bemutatkoztak az óvodások, az iskolások és az est fénypontjaként…
bővebbenA Magyar Diáksport Szövetség Baranya vármegyében is díjazta a „legaktívabb és legeredményesebb pedagógusokat és iskolákat„. Hét testnevelő kapta meg munkájáért a megyei diáksportért díjat, köztük iskolánk pedagógusa, Hajas Andrea is. Szívből gratulálunk a kitüntető elismeréshez.
bővebbenDecember 12- én Mohácson rendezték a Diákolimpia Megyei Asztalitenisz versenyt. Lány csapatunk megyei III. Helyezett lett. Gratulálunk a szép eredményhez! Csapat tagok: Barta Lilla, Jerkus Dorka, Orgyán Petra.
bővebbenDecember 12- én az 5. a osztály Bogádon járt síelni. Osztályunkkal pályáztunk a Hejhó, síelni jó! Programra, amelyet elnyertünk, így a tanulók ingyenes síoktató órán vehettek részt, ahol az alapokkal ismerkedhettek. Nagy élménnyel gazdagodtunk.
bővebbenNovember 27-én került megrendezésre Mohácson a térségi prózamondó verseny.Iskolánkat két 4.a osztályos tanuló képviselte. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert igazán felkészült előadókkal találkoztak, akik mind a művek megfelelő választásával, mind az előadásmóddal feladták a leckét a döntésnél. Kósa Lora bronz, míg Csiki Mara…
bővebbenDecember 5-én Harkányba jártunk Diákolimpia Körzeti asztalitenisz versenyen jártunk. Hat iskola, több mint 30 tanulója állt asztalhoz. Iskolánk tanulói szépen helytálltak a küzdelmek során. II. korcsoport fiú egyéniben Bischof Bálint III. hely, Budai Márkó II. hely III-IV. Korcsoportos lányok egyéniben Jerkus Dorka…
bővebbenIskolánk röplabdásai egységes, új mezekben kezdhetik a Diákolimpiás és Miniröpis versenyeket. Köszönjük Heisz Károly felajánlását és a sok szülői támogatást, segítséget a megvalósításhoz!
bővebbenIskolánkban hagyományosan a hatodik osztályos tanulóink „üzemeltetik” a téli Madármenzát. Egész etetési időszakban madármegfigyelést és határozást is fognak végezni a gyerekek. Köszönjük szépen az eleség-felajánlásokat a szülőknek!
bővebbenDecember 4-én Wágnerné Tóth Anita Fruzsina szervezésében és művészeti iskolánk pedagógusainak előadásában zenés Mikulás-napi műsort hallgathattak meg először a villányi óvoda gyermekei, majd iskolánk alsó tagozatos tanulói.
bővebben