Iskolánk pedagógusa, Vass Benjámin Villányban a Művelődési Házban adott koncertet együttesével, amely az eMKvartett nevet viseli. Az eMKvartett 2020-ban alakult a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, tagjai Stefán Petra, Török Ramóna, Jakab Tivadar és Vass Benjámin. Nagyon hangulatos estét varázsoltak számunkra a fiatal…
bővebbenÉvzáró művészeti iskolai koncertünkre november 24-én került sor a Villányi Művelődési Házban, ahol végre hosszabb idő után újra nagyközönség előtt mutatkozhattak be a zenészeink. A növendékek lelkesen készültek az alkalomra, már a november 23-ai főpróba során is izgatottan ismerkedtek a helyszínnel és…
bővebbenIskolánk felső tagozatos német nemzetiségi oktatásban résztvevő diákjainak lehetősége volt ellátogatni Bajára az Országos magyarországi német tanösvényhez, amelyet 2021-ben adtak át a nagyközönség számára. A nyolc állomásból álló tanösvény időutazásra hív, s a munka- és ünnepnapokról, szorgalomról és pihenésről, hagyományőrzésről, beilleszkedésről és…
bővebbenAz Országos Magyar Méhészeti Egyesület közreműködésével iskolánk is csatlakozott az Európai Mézes Reggeli Programhoz, amely során méhész szakemberek segítségével tanulhatnak a gyerekek a mézfogyasztás fontosságáról, annak egészséges táplálkozásban betöltött szerepéről, valamint a Beporzók Évére tekintettel a beporzók védelmének fontosságáról. Magonyi István a…
bővebbenAz adventi készülődés és a Mikulás-várás jegyében szervezzük meg évek óta az Adventi Varázslat elnevezésű programunkat. Erre készülve sütöttek tanulók és pedagógusok mézeskalácsot az elmúlt pénteken, amelyre iskolánk egykori pedagógusát -Molnárné Peltz Évát – is meghívtuk. Nagyon örültünk neki, hogy Éva néni…
bővebben„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” Idén is megünnepeltük a hagyományoknak megfelelően a Márton-napot. November 12-én szombaton a sötétedést követően indultak útjára diákjaink kis lámpásaikkal a villányi pincesoron. Ebben az évben a 4. osztályosok készültek műsorral, amellyel köszöntötték…
bővebbenA múlt héten újabb egykori diákunk és iskolatársa látogatott el hozzánk Csongrádról, és mutatták be a Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium képzési kínálatát 7-8. osztályos tanulóink számára. Érdeklődve hallgatták a gyerekek Bach Balázs beszámolóját a fegyvergyártó és fegyverműszerész technikusi, valamint a kadétképzésről.
bővebbenEbben az évben iskolánk tanulói mutatták be az október 23-i eseményekre emlékező ünnepi műsort, melyet Magonyiné Maurer Marianna tanárnő állított össze, és amely során Gaál Katalin tanárnő énekhangjában is gyönyörködhettünk. A szereplők 6. osztályos diákjaink voltak, akik megidézték számunkra a kor…
bővebben