A Pellérdi Általános Iskola Görcsönyi Általános Iskolájának közössége fontos küldetésének tartja a kézzel írás hagyományának ápolását, népszerűsítését, valamint a magyar nyelv helyesírását. Ezért meghirdette a kétfordulós „Betűvetők” szépírási és helyesírási versenyt, melynek résztvevői 1-6. osztályos általános iskolai diákok lehetnek.

Az I. korcsoport tanulói szépírásban, a II-IV. korcsoport diákjai szépírásban és helyesírásban mérték  össze tudásukat. Versenyünk az idei évben összehangolódott a Petőfi200 jubileummal is, így Petőfi-versek másolása is a feladatok között szerepelt minden korosztály esetében.
Iskolánkból nagy örömünkre a május 5-i görcsönyi döntőbe a tavalyi évhez hasonlóan  idén is három tanulónk  jutott be. Ezúttal Bock Ádám 1.a , Lelkes Luca és Lelkes Réka 5. a osztályos diákjaink mérhették össze tudásukat a korcsoportjuk legjobbjaival. A kiugróan  sok induló közül  Bock Ádám a 2. , Lelkes Luca a 3.,  míg Lelkes Réka a 6. helyet szerezte meg.
Szeretettel gratulálunk a nagyszerű eredményekhez!